Michal Kuzma: A világbajnokságon szerzett bronz hosszú távú munka és hit eredménye
Szerző: Mgr. Ing. Marek Herda
1. Michal, történelmi bronzérmes lettél az IMMAF világbajnokságon. Már volt időd felfogni, mit értél el? Milyen érzések uralkodnak benned?
Már eltelt néhány nap, és az érzéseim vegyesek. Hatalmas megtiszteltetés, öröm és hála, de ugyanakkor csalódás és szomorúság is, főleg az elődöntő után, amelyet a szememben megnyertem. Három menetből kettőben én voltam a jobb harcos, de a bírák sajnos másként látták. „Minden úgy van, ahogy lennie kell.”
2. Térjünk vissza a kezdetekhez. Hogyan kerültél az MMA-hoz, ki hozott ebbe a sportba, és mikor döntötted el, hogy egyszer a világ legjobb harcosai ellen akarsz állni?
Az MMA-hoz a nagyon jó barátom, Paľko vezetett, aki néhány első edzés után a panelház pincéjéből elvitt a trencséni Laugaricio Combat Club edzőtermébe. Az első edzés után ott maradtam, és máig ott vagyok.
3. Amikor Grúziába indultál, milyen elvárásokkal vetted részt a világbajnokságon? Hittél benne, hogy érmesen térhetsz haza?
Az elképzelésem és a terveim az volt, hogy 65,8 kg-os súlycsoportban világbajnokként térek haza, és ezzel szép pontot teszek az amatőr karrierem végére. Az utazás alatt azonban a tervek megváltoztak, és megérkezésünk után megtudtam, hogy 74,8 kg-ban fogok versenyezni.
4. A világbajnokságon a természetesnél magasabb súlycsoportban versenyeztél. Mennyire érezted ezt a különbséget, és mi volt a legnehezebb a nehezebb ellenfelek elleni küzdelmekben?
74,8 kg-ban harcoltam, pedig az eredeti terv a 65,8 kg volt, és az indulás előtti súlyom is ehhez igazodott. Az utazás előtt több mint egy hónapig diétáztam és fogytam. A küzdelmekben éreztem az erő- és méretbeli különbséget az ellenfeleimhez képest, de hálás vagyok ezért a tapasztalatért, mert megmutatta, hogy a világ legjobbjai ellen is tudok harcolni és nyerni, nemcsak a saját súlycsoportomban, hanem a természetes súlyomnál magasabb kategóriákban is.
5. Az elődöntőig több fantasztikus teljesítményt nyújtottál, köztük egy háromszögfojtással aratott győzelmet. Melyik küzdelem volt a legnehezebb, és melyikre fogsz a legszívesebben visszaemlékezni?
Az a küzdelem, amelyre sokáig emlékezni fogok, és amely egyben a legnehezebb is volt, az üzbégisztáni meccs. Ott a fizikai erőm legvégső határáig jutottam el.
6. Az angolai válogatott elleni elődöntő rendkívül drámai volt. Hogyan élted meg ezt a küzdelmet a ketrecben? Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, a döntő elérhető közelségbe került?
Az elődöntő nagyon megterhelő volt. Az első menetben az ellenfél rendkívül erős volt, és lényegében az volt a tét, hogy túléljem a második menetbe jutást. A második menettől kezdve már az én irányításom alatt állt a meccs. A második menetben boxban megvertem az ellenfelemet, de a menet végén kaptam egy kemény ütést, amitől megrogytak a térdeim. Sikerült befognom és a földre vinnem az ellenfelet. A harmadik menetben egész menetben a földön kontrolláltam. Az én szemszögemből megnyertem a küzdelmet, de a bírák másként látták, ezért – ahogy az elején mondtam – „minden úgy van, ahogy lennie kell”.
7. Az elődöntő után mosolyogva emlékeztél vissza arra, hogy egy pillanatban nem igazán tudtad, kivel harcolsz. Mire emlékszel ebből a nehéz küzdelemből, és hogyan értékeled most, hogy lecsillapodtak az első érzelmek?
Most már távolról visszatekintve emlékszem minden pillanatra, de közvetlenül a küzdelem után őrület volt. A második menet végén kapott ütés erősen megrázott, és a meccs után úgy fél órán át nem tudtam, merre van észak. Ennek során még megkérdeztem az edzőmet, hogy az oroszországi ellenfelem eltalált-e, és azt a választ kaptam, hogy az angolai válogatott tagjával harcoltam.
8. Nagyon közel jártatok ahhoz, hogy eljuss a döntőbe. Mi zavart téged legjobban a küzdelem után? És már sikerült a vereség csalódását a bronzérem örömére cserélned?
Semmi sem zavar. Mindent megtettem, a tőlem telhető legjobbat nyújtottam, és mindent odaadtam, minden akadály és az ellenére, hogy két súlycsoporttal feljebb versenyeztem. Csak az elődöntő pontozásos döntése miatt vagyok csalódott, ahogy már korábban is említettem.
9. Személyi edződ, Vladimír Lendvay végigkísér a sportpályádon. Mit jelent számodra, és milyen szerepe volt ebben a történelmi sikerben?
Az edzőm, Vladko Lendvay a harcossá válásom kezdete óta mellettem van. Emberként és harcosként is formál engem, vezet, tanít, nevel. Példaképem, inspirációm és motivációm. Családtagomnak tekintem. Nélküle nem lennék ott, ahol vagyok.
10. A bajnokságon a válogatott edzője, Richard Konc is elkísért. Hogyan működött az együttműködés az edzőkkel, és mi segített leginkább a nehéz pillanatokban a küzdelmek között?
Igen, a teljes torna alatt nemcsak Vladko, hanem Riško Konc is mellettem volt. Ezért hatalmas KÖSZÖNÖM jár neki a hozzáállásáért és profizmusáért, amelyet a teljes bajnokság alatt mutatott, akár a küzdelmek alatt, akár azokon kívül. Úgy gondolom, ez a bajnokság megerősítette a kapcsolatainkat, és várom, mit hoz a jövő.
11. Mit jelentett számodra, hogy Szlovákiát képviselhetsz a legmagasabb szintű amatőr világversenyen? Érezted a szurkolók, a családod és az otthoni emberek támogatását Szlovákiában?
Szlovákiát képviselni hatalmas megtiszteltetés és egyben felelősség. Hálás vagyok ezért a lehetőségért.
12. Ezt a sikert magasabb súlycsoportban érted el. Richard Konc azt mondta, hogy ha visszatérsz a 65,8 kg-os súlycsoportba, ott nagy feltűnést keltesz. Hogyan látod ezt? A visszatérés ebbe a súlycsoportba a következő célod?
A 65,8 kg-os súlycsoport a természetes súlycsoportom, ezért nagyon várom, hogy újra ott mutatkozhassak be, és hiszem, hogy beváltom Riško szavait.
13. Mi következik a világbajnokság után? Folytatod az amatőr MMA-t, és a világbajnoki aranyért harcolsz, vagy már a profi karriert is fontolgatod?
Most néhány nap pihenő vár rám, aztán újra munka. Az edzőmmel vannak terveink, elképzeléseink és álmaink, úgyhogy majd meglátjuk.
14. Mit kellett feláldoznod ahhoz, hogy idáig eljuss? Voltak a karriered során olyan pillanatok, amikor kételkedtél abban, hogy van-e értelme ennek a rengeteg munkának?
Nem úgy látom, hogy bármit is feláldoztam volna. Azt csinálom, amit szeretek és ami örömet okoz, és hálás vagyok, hogy ezt tehetem. Persze voltak nehéz pillanataim és időszakaim, de van körülöttem egy remek csapat és család, akik mindig támogatnak, és itt vannak velem. Ez az eredmény mindannyiunk érdeme.
15. Ma már történelmi érmes vagy és példakép a fiatal harcosok számára. Mit üzennél azoknak a fiúknak és lányoknak, akik most kezdik az MMA-t, és hasonló sikerről álmodnak?
Ne add fel.
16. Végül pedig: kinek szeretnéd ajánlani ezt a történelmi érmet, és kinek szeretnél köszönetet mondani?
Hatalmas köszönet illeti a LCC FAMILY csapatomat, a családomat és az Istent. Ez az érem mindannyiunké. KÖSZÖNÖM.
